reformáció Magyarországon – A 16. századi Magyarország életében a török hódítás és a Habsburg Birodalomhoz való csatlakozás mellett a refor­máció elterjedése hozta a legnagyobb változást. A katolikus egyház késő középkori válsága miatti vallási érzékenység közepette az új eszmék gyorsan követőkre találtak. Legelőször a lutheri (evangélikus) irányzat bukkant fel (1521), majd a helvét (református), az antitrinitárius (később unitárius) stb. Ezek a század második feléig azonban még nem váltak el élesen egymástól, az új hitet befogadók elemeikből válogattak, az egyes felekezetek hitvallásai és egyházszervezetei pedig csak fokozatosan alakultak ki. A reformáció tér­nyerését a zavaros politikai viszonyok, a katolikus egyházi struktúrák pusz­tulása és a patrónus nagyurak mellett elősegítette, hogy a befogadást erő­szakkal szinte sehol sem akadályozták; miközben sok száz magyar diák jutott el neves német, svájci és holland protestáns egyetemekre. Sőt, az Erdélyi Fejedelemségben a 16. század végén már négy bevett vallás (katolikus, evan­gélikus, református, unitárius) gyakorlásáról beszélhetünk. Mindez összes­ségében azt eredményezte, hogy Magyarország bő fél évszázad alatt hitet váltott: a lakosság 85-90 százaléka követte a protestantizmus valamelyik irányzatát. A reformáció emellett elévülhetetlen szerepet játszott a magyar nyelv, a magyar és egyéb nyelvű írásbeliség és irodalom fejlődésében, vala­mint a magyar műveltség 16. század végi aranykorának kialakulásában is.