egyházszervezet kiépítése Magyarországon – az államszervezéssel párhuzamosan haladt az első ezredforduló időszakában. A Géza fejedelem idejében megszervezett térítőpüspökség a német birodalmi egyház irányítása alatt működött, miként a Gizella bajor kísérete által felállított veszprémi püspökség is. Szent István az esztergomi érsekség megszervezésével és a pápa alá rendelésével biztosította a nyugati, latin rítusú egyház vezető szerepét az országban, felszámolva a birodalmi egyház befolyását. Az első állandó egyházmegyék között jött létre a kalocsai érsekség. I. István legalább nyolc egyházmegyét szervezett meg, közülük 1009-ben a pécsit, 1030-ban a csanádit. A bihari és a váci püspökség feltehetően a király uralkodása utáni időben létesült, míg a zágrábi egyházmegyét Szent László, a nyitrait viszont Kálmán király állította fel. A főpapok kezdetben külföldi eredetű személyek voltak, az első hazai származású egyháznagynak Mór pécsi püspök tekinthető. A közép szintű esperesi (főesperesi) intézmény és a káptalani szervezet István alatt jelent meg, de széles körű kiépülése László és Kálmán időszakában figyelhető meg. Az alsó szintű plébánia-hálózat megteremtését a szent király törvényhozása is elősegítette. Az egyházszervezet anyagi alapjait a birtokadományok és a tized biztosította. A világi egyházi intézmények mellett a bencések és az ortodox baziliták révén a szerzetesi rendszer is kiépült a dinasztia és magánszemélyek alapításai nyomán. A magyar egyház létrejöttekor ténylegesen keresztelőegyház volt, hiszen fő feladatát a pogány tömegek megtérítése jelentette.