török uralom Magyarországon – Az oszmán-törökök hódítása a 14. század végén érte el a Magyar Királyság határait, majd Nándorfehérvár (Belgrád) 1521. évi elfoglalásával vetette meg lábát Magyarországon. Ettől kezdve állomásoztak török csapatok magyar területeken. Tartós beren­dezkedésükre végül a mohácsi vész (1526), majd Buda eleste (1541) teremtett lehetőséget. Ettől kezdve folyamatosan bővítették az ország középső részén megszállt területeiket, amelyek Szigetvár és Gyula eleste (1566) után már a késő középkori magyar állam 40 százalékát tették ki. Ezt az ék alakú területet az 1699. évi karlócai békéig birtokolták, megszálló csapataik se­gítségével kiépítvén saját várláncolatukat, közigazgatásukat és adóztatási rendszerüket. Ennek ellenére berendezkedésük felemás jellegű volt, a török hódoltság ugyanis mindvégig megmaradt az Oszmán Birodalom legnyugatibb frontvidékének, amelyen a magyar földesurak részben megőrizhették birtok­jogukat és adóztatási tevékenységüket, a magyar lakosság pedig önkor­mányzatait. A török uralom és a vele együtt járó háborúskodás az ország fejlődésén hosszú távon mégis igen súlyos nyomokat hagyott. Az ország három részre szakadt, az Erdélyi Fejedelemség kialakulásával keleti területei elszakadtak, településhálózata egyes vidékeken 50-80 százalékos mértékben károsodott, a termelőerők két évszázadon át folyamatosan pusztultak, a magyar lakosság pedig az elpusztított területekre betelepülő-betelepített idegen népcsoportoknak (szerbek, horvátok, románok, szlovákok) köszön­hetően megindult a kisebbségbe kerülés útján.