Mária Terézia uralkodása (1740–1780) – III. Károly (1711–1740) halá­lával kihalt a Habsburg-ház férfiága. Ekkor az 1713-ban kiadott, a magyar országgyűlés által 1723-ban elfogadott örökösödési törvény (Pragmatica Sanc­tio) értelmében Károly leánya, a 23 éves Mária Terézia foglalta el a trónt. A 7 évig tartó »örökösödési háborúban« – elsősorban a magyar rendek által fel­ajánlott katonai és anyagi segítségnek köszönhetően – sikerült megvédenie trónját. Birodalma katonai és anyagi megerősítése érdekében fokozatos refor­mokat vezetett be, először az osztrák–cseh tartományokban, majd Magyaror­szágon is. Az elavult kiváltságaikhoz ragaszkodó magyar rendek ellenállása miatt 1765 után nem hívott össze országgyűlést, hanem az ország moderni­zálását célzó reformjait rendeleti úton léptette életbe. Úrbéri rendeletében (1767) szabályozta a jobbágytelkek nagyságát és a jobbágyok szolgáltatásait, s ezzel igyekezett határt szabni a földesúri kizsákmányolásnak. Oktatásügyi rendeletében (Ratio Educationis, 1777) állami ellenőrzés alá helyezte az alsó és középfokú oktatást, egységesítette és korszerűsítette a tananyagot. Fon­tosak az egészségügyi viszonyokat szabályozó, a mezőgazdaság fejlesztését, valamint a szegénygondozást célzó reformjai. A megváltozott népesedési és települési viszonyoknak megfelelően átalakította a katolikus egyházszerve­zetet, és új püspökségeket létesített. A felvilágosult abszolutizmus reform­politikáját fia, II. József (1780–1790) folytatta, anyjánál jóval radikálisabb for­mában.