szinkretizmus – Eredetileg az egymással viszálykodó krétaiak összefogását jelentette; a vallástudományban a különböző vallási hiedelmek, kultuszok, istenek stb. egymással való elegyedésére vonatkozó terminus. Az egyiptomi vallás fejlődése során egyes istenek hasonló aspektusuk vagy közös funk­ciójuk révén idővel egymással azonosítódtak. Ebből az azonosulásból egy önálló istenalak jött létre, de ez nem jelentette az őt alkotó istenek kultu­szának megszűntét. Az óegyiptomi szinkretizmustól elkülöníthető az antik szinkretizmus. A görög-római korban ugyanis a különféle népek vallásainak isteneiben fellelhető rokon vonások és azonos funkciók, valamint a külön­böző mítoszok hasonló elemei olvadtak össze sajátos egységgé. Ennek előz­ménye Hérodotosznál jelenik meg, mivel ő kezdte azonosítani a görög iste­neket a különféle keleti istenségekkel. A hellenizmus, majd a római császár­kor idején a vallások elegyedése már általános jelenséggé vált. A szöveges emlékekben (himnuszokban, varázsszövegekben stb.) és az ábrázolásokon a legváltozatosabb eredetű elemek, motívumok jelennek meg egymás mellett, egymással keveredve. Ennek a kornak jellegzetes istenalakja az egyiptomi Szarapisz, akiben Ozirisz, Ápisz, Ámon, Zeusz és Hádész vonásai egye­sültek. A késő antik szinkretizmus jelensége elválaszthatatlan a kor divatos, keleti eredetű hellenizált misztériumvallásaitól. Hatott a filozófiára is, mivel egyes bölcselők – főként a hermetika és a neoplatonizmus követői – a különféle istenalakok mögötti közös lényeget kutatták.