hermetika – A késő antik kor egyik jelentős szinkretista vallásfilozófiai irányzata, különféle közel-keleti tanítások és a görög filozófia sajátos szinté­zise. Mitikus alapítója s egyben központi alakja Hermész Triszmegisztosz, az óegyiptomi Thot isten hellén-szinkretisztikus megfelelője. Az ő révén alakul ki Hermész isten nevéből az irányzat elnevezése. A hermetika központja a római kori Egyiptom, legjelentősebb iratai az Asclepius és a Corpus Herme­ticum c. szöveggyűjtemény. A hermetikus szövegek zöme jellegzetes filozófiai áldialógus, s bennük olyan ismert egyiptomi istenek is megjelennek, mint Ozirisz, Ízisz és Hórusz, de a leggyakoribb visszatérő alakjai Tat és Aszklé­piosz. Az antik hermetikában az istenalakok mellett az egyiptomi vallás más elemei is megfigyelhetők, bár ezek mértéke vita tárgyát képezi. A hermetikus irodalomra erősen hatott Platón két dialógusa, a Phaidrosz és a Philébosz, s a hermetika világképéhez a késő antik filozófiai irányzatok közül is leginkább a neoplatonista tanok állnak a legközelebb. A hermetika több ponton kapcso­lódik a gnózishoz is; három hermetikus mű megtalálható a Nag Hammadi irat­anyagban. A hermetikus tanok fontos részét képezi a dekánokra alapozott mágikus asztrológia, ennek több egyiptomi emléke is fennmaradt. A rene­szánsz idején a platonizmussal együtt a hermetikát is újra felfedezik, ekkor fordítanak latinra több antik szöveget.