egyiptomi ábrázolóművészet – Az egyiptomi ábrázolóművészet részben a hatalmi propaganda eszköze, legtöbb alkotása azonban a túlvilági élettel áll kapcsolatban, s elválaszthatatlan a sír- és a templomépítészettől. Az ábrázo­lási módot a legnagyobb felületek törvénye jellemzi: az ábrázoltból a lehető legtöbbet kell megmutatni. Ugyanezért a teret is síkokra bontották. Habár az egyiptomiak ismerték a perspektivikus ábrázolást, sőt egyes időszakokban (pl. az Amarna-korban) kísérleteztek is vele, azt a valósággal ellentétesnek tartották. Másik fő jellemvonás a geometrizálás: a képek és szobrok vonal­harmóniája kiszámított, a kontúrok erősen hangsúlyozottak és elrende­zettek. Az ábrázolt alakot mértani arányok szerint alkották meg, ezeket a szobrászatban és a festészetben egyaránt előrajzolták, amihez négyzethálót és arányjelző segédvonalakat használtak. Ennek megfelelően az egyiptomi művész mesterember, aki ábrázolástípusokat sajátít el. Az egyiptomi kép és szobor maga is típust ábrázol, s ez az elv még a portré esetében is érvé­nyesül. A geometrikus séma hangsúlyozása és a stilizálás az ábrázoló­művészetet viszonylag hamar eljuttatta a formai absztrakcióhoz, látványos példái ennek az ún. kockaszobrok. Az egyiptomi művészet szimbolista és formalista, formanyelvét egyfajta hieroglifaszerű ábrázolási mód jellemzi. Ezért e formanyelv alkalmas volt teológiai spekulációk, sőt elvont fogalmak kifejezésére is, erről tanúskodik többek között az újbirodalmi királysírok könyveinek képi jelképrendszere.