elektronikus könyvtár – vagy digitális könyvtár; olyan virtuális intéz­mény, amely az infokommunikációs technológiák felhasználásával a hagyo­mányos könyvtárak mintájára nagy mennyiségű, elsősorban szöveges doku­mentumot tesz egy helyről, rendszerezett formában elérhetővé az olvasók számára. Az első elektronikus könyvtárak (élükön a Michael S. Hart által 1971-ben alapított Project Gutenberggel) feladatuknak a nyomtatott források digitális archiválását és hálózati hozzáférhetővé tételét (közkeletű nevén a digitalizálást) tartották. A személyi számítógépek elterjedését követően a hangsúly egyre inkább az eleve elektronikus formában létrejövő anyagok gyűj­tésére helyeződött át. Ebből adódik az elektronikus könyvtáros egyik legfon­tosabb dilemmája: az egységes szolgáltathatóság és a hosszútávú megőrzés érdekében milyen transzformációkat hajthat végre az eredeti dokumentu­mon? Míg ugyanis az írásbeliség korában a könyvtárba beérkező kötetet egy­szerűen csak fel kellett tenni a polcra, addig az elektronikus szövegek olvas­hatóságának biztosítása összetett technikai feladat. Az elektronikus könyvtár elnevezés mögött a tartalmak eltérő rendszerezettsége húzódhat meg az egy­szerű ábécérendes felsorolástól az összetett kereshetőséget kínáló adatbázi­sokig. Lényeges újdonságuk, hogy közvetlen kapcsolat építhető ki a katalógus és az állomány egyes elemei (a dokumentumok és az őket leíró metaadatok) kö­zött, ami nagyban meggyorsítja és kényelmesebbé teszi az információkhoz való hozzájutást. Azzal, hogy az elektronikus könyvtárak a felhasználók szé­les tömegeinek mindenféle (anyagi, időbeli stb.) korlátozás nélkül állnak rendelkezésére, az informális tanulás kitüntetett eszközeivé is váltak.
Összeállította:
Golden Dániel
Utolsó frissítés:
2005. augusztus 1.
© 2005 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé