hypertext – vagy hipertext vagy hiperszöveg. Olyan elektronikus szövegfajta, amely a digitális technológia lehetőségeit kihasználva elszakad a hagyomá­nyos lineáris szerkesztésmódtól. Lényege, hogy dinamikus kereszthivatko­zások (hyperreferences) révén kapcsolatot (hyperlink) teremt a dokumentum egyes részei vagy az adott dokumentum és egy másik között. Az alapötlet első megfogalmazását Vannevar Bushnak (1945), az elnevezést Theodor Nel­sonnak (1965) szokás tulajdonítani. A gyakorlati sikert azonban csak a gra­fikus felhasználói felülettel ellátott személyi számítógépek és az internet elterjedése hozta meg. Ekkor bukkant fel a hiperszöveg legsikeresebb – jóllehet a korábbi kísérletekhez képest számos tekintetben szerényebb ké­pességű – alkalmazása, a World Wide Web (1993), amelynek köszönhetően mára az információs társadalom kitüntetett adatszerkezetévé vált. Az, hogy az olvasó tetszése szerint választhat a dokumentum létrehozója által fel­kínált kapcsolatok közül, egyfelől felszámolja a szöveg hagyományos egysé­gét, másfelől viszont az atipikus tanulás elsőrangú eszközévé teszi a hiper­szöveget. Egyes kutatók szerint ez az egymáshoz lazán kötődő csomópon­tokból álló háló az emberi gondolkodás asszociatív természetének is jobban megfelel. Mivel a kapcsolatok kiinduló és érkezési pontjai nemcsak szövege­sek lehetnek, hanem képi vagy akár hangzó anyagok is, ma már az esetek nagy részében pontosabb a hiperszöveges szerkezet és multimédiás tartalom találkozására utaló hipermédia elnevezés használata.
Összeállította:
Golden Dániel
Utolsó frissítés:
2005. augusztus 1.
© 2005 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé