hálózatkutatás – olyan szemlélet és módszer, amely mikro szinten az egyes dolgok közti kapcsolatokat, makro szinten a kapcsolatok által megraj­zolt mintákat vizsgálja. A hálózatkutatók a világot csúcsok (nódusok, pontok, csomópontok) és őket összekötő élek (szakaszok, huzalok) rendszereként modellezik. Utóbbiak jellemezhetőek iránnyal, esetleg a kapcsolat minőségét reprezentáló súllyal. A hálózatkutatás önmagát Leonhard Euler matemati­kusra vezeti vissza, aki 1736-ban először alkalmazott gráfot – a hálózat matematikai megfelelőjét – a königsbergi hidak problémájának megoldásánál. Az eredetileg a matematikában és a fizikában alkalmazott megközelítés mára más tudományokban is teret hódított; rámutatott olyan törvényszerűségekre, amelyek hasonló módon mutatkoznak az élet más-más területeit modellező hálózatokban. Ilyen például a fokszám (az egyes csúcsokhoz kapcsolódó élek számának) hatványfüggvényt mintázó eloszlása. Ez a világháló esetében pél­dául azt jelenti, hogy a dokumentumok túlnyomó többségére csak néhány, míg néhány kitüntetett dokumentumra nagyságrendekkel több link mutat. Ez utóbbi pontokat nevezzük huboknak (centrumoknak). Skálafüggetlennek hív­juk azokat a rendszereket, amelyekben a fokszámeloszlás hatványfüggvény­szerű. Fontos jellemzőjük, hogy nagyrészt rendezett mintázatukat helyen­ként véletlenszerű, nagy távokat áthidaló kapcsolatok egészítik ki. A ská­lafüggetlen rendszerek ún. kicsi világokat alkotnak: a centrumoknak köszön­hetően a hálózat bármely két pontja meglehetősen kis távolságra – kevés lépésre – van egymástól. A világháló mellett ezt láthatjuk többek között a társadalmi kapcsolatok, a fehérjék és az idegsejtek hálózatának esetében is.