Erdélyi János – sz. 1814 (Kiskapos), h. 1868 (Sárospatak), költő, kritikus, nép­rajztudós, a 19. század legismertebb magyar filozófusainak egyike. Sokol­dalú munkásságának valamennyi összetevője mögött ugyanaz a törekvés hú­zódik meg: a népi gyökerű nemzetteremtés programja. Korai verseivel Petőfi költészetét előlegezi meg, majd irodalmi kritikáival és tanulmányaival a magyar irodalmi népiesség legjelentősebb teoretikusává emelkedik. Herder mellett Hegelre támaszkodó gondolkodásában összefonódik egymással a népi megújulás, a nemzetté válás és a polgárosulás koncepciója: a népköltészet hagyománykincsének fölfedezését, a nemzeti irodalom létrehozását és a vi­lágirodalomba történő bekapcsolódást egyazon út egymást követő szaka­szaiként fogja föl. A neoabszolutizmus éveiben, sárospataki tanárként fordul a filozófia felé. A kor színvonalán álló hegelianizmust képviselő, terjedelmes vitairatban gyakorol bírálatot az »egyezményes iskola« bölcselete fölött. Töre­dékben maradt nagyszabású munkájában máig forrásértékűen veszi számba a régi magyar filozófia 17. századig megszületett teljesítményeit. Legutolsó, Francis Baconnel foglalkozó tanulmánya már a pozitivizmus hatását mutatja.