egyezményes filozófia – vagy harmonisztika; a 19. sz. első felének magyar filozófiai irányzata. Szorosan kapcsolódik a nemzeti filozófia fogalmához és az MTA intézményéhez, képviselői személyesen kötődnek Széchenyihez. Heté­nyi János a filozófia feladatát a kalobiotizmusban (»életszépítés«) látta, ame­lyet spekulációmentes és »életrevaló« filozófiával kívánt elérni. Szontagh Gusztáv a skót common sense-rendszerekre és Kantra támaszkodó kísérle­tében idealizmus és racionalizmus között kívánt harmóniát teremteni, »társa­sági filozófiájában« ennek megfelelője a radikalizmus és a konzervativizmus kö­zötti »szabadelműség«. Az egyezményesek pragmatizmusa Széchenyi utilitariz­musához, spekulációellenessége a reformkori Hegel-vitához kapcsolódik. Az irányzat nem egységes iskola: már Hetényi és Szontagh nézetei között is lényegesek az eltérések, egyetlen követőjük, Szalai István pedig későn je­lentkezik és keveset ír ahhoz, hogy kialakítson valamiféle hagyományt. A Hetényi és Szontagh kései írásaiban elődként felsorolt gondolkodókat – Berzsenyit, Köteles Sámuelt és Széchenyi Istvánt – már a kortársak sem tartják egyezményeseknek. Erdélyi János hegeliánus alapokon álló Szontagh-bírálata, majd Szontagh halála után az irányzat többé nem jelentkezik.