nemzet és művészet – A modern nemzetállamok létrejöttét sajátosan nemzeti művészet, történelmi kifejezési formák létrejötte szolgálta és kö­vette. A művészeti mozgalmak erőteljes támogatást adtak a nemzeti (cseh, lengyel, magyar) függetlenség, az állami (német, olasz) egység keresésének. Megerősödött a nemzeti múlt, a közös történelmi örökség iránti érdeklődés, az elmúlt »nagyság« kultusza. Minden nemzet, etnikai csoport szükségét érezte hőseinek, diadalainak, vagy éppen üldöztetésének, elnyomásának emléket állítani a színpadon, az irodalomban, a zenében, a kép­ző­mű­vé­szetben. Mindez egybeesik a nemzeti nyelvek megújításának igyekezetével. – E nemzeti irány a művészetekben a 18. sz.-ban, a francia forradalom idő­szakában kezdődik s a 19. sz.-ban tetőzik, a költészetben Burns-szel, Mic­kiewicz-csel, Petőfivel, Puskinnal, a színpadon Verdi, Wagner, Borogyin, Mu­szorgszkij, Glinka, Moniuszko, Smetana, Erkel operáival, a festészetben a francia Géricault, Delacroix, Delaroche, a német Becker, Kaulbach, Lenbach, az orosz Verescsagin, Rjepin, a magyar Székely, Madarász, Benczúr, Than, Lotz vásznaival. – Walter Scott indítja el a (nemzeti) történeti regény divatját, amelynek legismertebb alkotói között van Thackeray, Victor Hugo, Flaubert, Romain Rolland, Manzoni, L. Tolsztoj, Sienkiewicz, Prus, Jirásek, Jókai, Sadoveanu. E sok és sokféle műben közös az elvesztett nemzeti nagyság új­raéledésébe vetett hit, a hőskultusz, az elnyomó hatalom gyűlölete. Minden műfaj a maga lehetőségei szerint felhasználja a nemzeti motívumkincset: dal­lamokat, szineket, szavakat a nagyszerűnek látott múltból. – A nemzeti mondanivaló a korszak első részében általában defenzív jellegű, a külső el­nyomás ellen emel szót, utóbb offenzívvé válhat és nacionalista felhangokat is kap.