jobboldal – A baloldal-jobboldal fogalompár a francia forradalom ide­jéből származik, amikor a nemzetgyűlésben a forradalom hívei ültek a bal, a monarchia hívei pedig a jobb oldalon. A jobboldalt általában a fennálló politikai, társadalmi, erkölcsi rendhez való ragaszkodás és csak a lassú, szerves változások támogatása jellemzi. A hagyomány és a tekintély tiszteletéből indul ki, szemléletét a történeti vagy vallási alapon nyugvó társadalomfelfogás jellemzi. Sokszor hivatkozik nem racionális vélekedésekre, érzelmekre, gyakran nacionalista. A kultú­rában a hagyományokat követi, a gazdaság területén az állam minimális szerepvállalását hirdeti. A szabadpiacra, a szabad versenyre és az egyén öngondoskodására épít; elfogadja a nagyobb társadalmi különbségeket. A jobboldali eszme szélsőséges, antidemokratikus, totalitárius formái például a német nácizmus, az olasz fasizmus és a magyar hungarizmus. A jobboldali diktatúrákban faji, vallási, nemzeti-etnikai alapú diszkrimi­náció érvényesült: az előjogokat a születés, a rang, a nemzethez, faj­hoz, valláshoz, illetve az állampárthoz való tartozás és a feltétlen párt­hűség biztosította.
Összeállította:
Sükösd Miklós és Kriza Borbála
Utolsó frissítés:
2004. december 17.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé