rítus – vallástudományi, különösen vallástörténeti fogalom, amely a szer­tar­tás­sá szervezett vallási tevékenység formáinak, valamely vallási kultusz részét jelentő szent cselekvéseknek vagy azok különféle módjainak és formáinak a megjelölésére használatos. Általánosan elterjedt vallástudományi ér­tel­me­zés szerint a rítus és a mítosz (a liturgia és a mitológia, teológia) a vallás, a vallásosság két legfontosabb, egymást kiegészítő eleme: a rítus a mítosz el­ját­szá­sa, cselekvő felidézése, a mítosz pedig az ősi mágikus gyökerekből táplálkozó rituális cselekvések magyarázata és értelmezése. A vallástörténet és a vallásetnológia ritualista iskolája – W. Robertson-Smith, R. R. Marett – a rí­tust mint ősi és ösztönös szent cselekvést tekinti a vallásosság legősibb és legelemibb formájának, amelynek terében az ember a Szent világával való első találkozás élményére reagálva spontán módon alakítja ki a maga visel­kedési, cselekvési stratégiáját, amely a későbbiekben szabályozott és ál­lan­dó, intellektuális magyarázatot is nyerő tevékenységgé rögződik. Bár ez a ma­gya­rá­zat ma csak egy a vallás jelenségeit értelmezni akaró rivális elméletek sorában, az kétségtelen és általánosan elfogadott, hogy a vallását gyakorló ember hatással és jelentéssel felruházott rítusok, szabályozott cselekvési minták sorában – a beszéd és a mozgás szinte minden eszközét mozgósítva – törekszik kontaktusba lépni a hitének lényegét és kultuszának tárgyát je­len­tő transzcendens valósággal.