fertőző pszichiátriai betegségek – A legújabb vizsgálatok szerint szá­mos olyan pszichiátriai betegség létezik, amelynek hátterében valamilyen fertőző betegséggel való összefüggés húzódhat meg. Egyes szakemberek szerint a pszichiátria egyik legnagyobb áttörése volt, amikor felfedezték, hogy a vérbaj (szifilisz) elmebetegséget okozhat, ami antibiotikummal gyógyítható. Ma már lényegében bizonyítottnak tekintik azt is, hogy a szifilisz kórokozó­jával rokon spirochéta, a Lyme-kórért felelős Borrelia burgdorferi skizofréniát, bipoláris zavart vagy depressziót okozhat. Krónikus Lyme-betegeknél az em­lékezettel és a térérzékeléssel foglalkozó agyterületek vérátáramlása csök­ken: a fertőzés után egy évvel diagnosztizált gyerekek nagyon rosszul teljesí­tettek memória- és percepciós tesztekben. Egy nagy kaliforniai felmérésben azt találták, hogy olyan anyák gyerekei között, akik a terhesség alatt influ­enza-fertőzésen estek át, háromszor gyakoribb volt a skizofrénia. Ugyancsak korrelációt találtak a terhesség alatti toxoplazmózis-fertőzés és a gyerekeknél később kialakuló skizofrénia között. A Borna-vírus által okozott agyi rendelle­nességeket először lovaknál figyelték meg, ma már embernél is valószínű­sítették ennek összefüggését a skizofréniával, a bipoláris zavarral és a de­presszióval. A streptococcus-fertőzés utóhatása gyerekeknél magatartászavar lehet. De találtak olyan endogén retrovírust, amely a génállományba épül be, ott egy mindennapos fertőzés hatására aktiválódik, és skizofrénia-tüneteket okoz.
Összeállította:
Egyed László
Utolsó frissítés:
2004. december 21.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé