beavatás – vallástudományi, elsősorban a vallástörténetben és a vallás­etnológiában használt fogalom, amelynek lényegi tartalma valamely egyénnek vagy közösségnek a számára adott vallási kultúra, tanítás és vallásgyakorlat világába való bevezetése. Általánosnak mondható emberi gyakorlat szerint az ilyen beavatás a közösség hitével való megismerkedés tanulási folyamatát, a testi felkészülés és alkalmasság előzményeit feltételezi, és ünnepélyes, szertartási körülmények között, a hívő közösség részvételével történik. A beavatás eredményeképpen a beavatandó – legyen serdülő ifjú vagy megtérő idegen – a szakrális közösség teljes jogú tagjává, egy vallási valóság része­sévé válik; ezáltal a közösséget oltalmazó istenek gyermekévé is. Természeti népek esetében maga a beavatás ténye és az azt kísérő szimbolikus szer­tartások révén válik a beavatott a közösség teljes jogú tagjává, de maga ez a mitológiai elemekkel is átszőtt szertartás a közösség vallási életének is alapvető fontosságú rituális eseménye. A modern vallásfenomenológia né­zete szereint a beavatás a szent élményéből és oltalmából való részesedés kezdete, a profán világ rendjéből a világ szent rendjébe való emelkedés lehe­tősége, amelynek különféle formáit – körülmetélés, bar micvó, keresztség, bérmálás – a zsidókeresztény vallási hagyományban is megtaláljuk.