apokrif – a keresztény teológiának a görög »elrejtett« szóból származó fogalma, amely azoknak a vallási iratoknak a megnevezésére szolgál, amelyek a bibliai kánon kialakulásának folyamatában tartalmi és formai hasonlóságaik ellenére kimaradtak a sugalmazottnak elismert és a Szentírás gyűjteményébe felvett műveknek a sorából. A későzsidó vallási irodalomban, az újszövetségi korban és az azt követő századokban számos olyan mű született, amely hasonlóságot mutatott a kánoni művekkel, ám ezeket fantasztikus vagy mesés tartalmuk, ismeretlen eredetük, késői keletkezésük, hamis címfeliratuk vagy eretnek tartalmunk miatt sem a zsidó írásmagyarázók, sem a korai egyház nem iktatta a szent iratok sorába. A zsidó apokrifek zöme késői apokaliptikus mű, az ennél sokkal nagyobb számú újszövetségi apokrif viszont valamennyi újszövetségi iratcsoport párhuzamaként meglelhető. Ennek megfelelően ismerünk gnósztikus és zsidókeresztény evangéliumi apokrifeket és a kánoni iratokat »kiegészítő« fantasztikus Jázus-történeteket; a hagyomány szinte valamennyi apostol életének legendáit is csokorba gyűjtötte. Ugyancsak számos, az apokrifek közé tartozó »apostoli levelet« és apokaliptikus iratot ismerünk, de még jóskönyveket is találunk ebben a vallástörténeti értelemben igen fontos forrásanyagban. Az apokrif művek felfedezésének folyamata még ma is tart: számos zsidó apokrif került elő a Holt-tengeri tekercsek között, az újszövetségi apokrif irodalom pedig legutóbb Nag Hammadi gnósztikus könyvtárának felfedezésével bővült.