generatív grammatika – a Noam Chomsky munkásságával megalapo­zott generatív nyelvészet központi fogalma. A generatív nyelvészet célja a lehetséges nyelvi objektumok és folyamatok definiálása és leírása, a ma­tematika eszköztárára és módszertani szigorára támaszkodó modellezése. Egy nyelv generatív grammatikája elemek, rekurziót is tartalmazó szabá­lyok, valamint a szabályokra és az általuk létrehozott nyelvtani szerke­zetekre vonatkozó elvek explicit, formális rendszere, amely az ember nyel­vi képességének (kompetenciájának) az adott nyelvre vonatkozó vetületét mutatja. Képes az adott nyelv összes »jólformált« kifejezését (és csak a­zokat) előállítani (generálni), azokhoz a megfelelő hangalakot és jelentést rendelni, valamint bármely kifejezésről eldönteni, hogy az az adott nyelv eleme-e. A szerkezetépítő szabályok mellett szerkezetátalakító (transzfor­mációs) szabályok is szerepelnek, amelyek a különböző felszíni szerke­zetű, de hasonló vagy szisztematikusan megfeleltethető jelentésű mon­datokat egy közös szerkezetből vezetik le. A generatív grammatika a mondattant helyezi a középpontba, de a nyelvtan egyéb komponenseivel (szemantika, fonológia, morfológia, lexikon) szerves egységben. Az egyes nyelvek grammatikáinak magja Chomsky szerint a genetikailag rögzült ún. univerzális grammatika általános elveiből és az azokban foglalt para­méterek értékbeállításaiból az anyanyelv elsajátítása során áll elő a beszélő elméjében. Az 1970-es évek második felétől a szabályrendszerek általi helyes leírásokon túllépve a nyelvek tulajdonságainak általános, modulokba szerveződő elvekre támaszkodó magyarázatának igénye került előtérbe. Az elmélet Chomskyétól eltérő modelljei (LFG, GPSG, HPSG) ugyanakkor a transzformáció eszközének kiküszöbölésével a komputációs könnyebbség, ezáltal a hatékonyabb számítógépes alkalmazhatóság irá­nyába fejlődtek.