Szín-ahhé-eribaAsszíria királya Kr. e. 704 és 681 között. Apjától, II. Sar­rukíntól hatalmas birodalmat örökölt, amelynek határait uralkodása során igyekezett fenntartani. Babilon már második évében (Kr. e. 703) fellázadt ellene. Szín-ahhé-eriba egy Kúta melletti csatában legyőzte a II. Marduk-apla-iddina babiloni uralkodó által vezetett koalíciót, Babilon városát pedig elfoglalta. A lázadások azonban folytatódtak, és Kr. e. 694-ben a lázadók elfogták és megölték az asszír trónörököst, Assur-nádin-sumit. Az újult erővel fellángoló harcoknak az asszír király Kr. e. 689-ben Babilon elfog­lalásával és lerombolásával vetett véget. A birodalom nyugati oldala is fel­lázadt: harmadik uralkodási évében (Kr. e. 701) egy palesztínai lázadást kellett levernie, amelyet Egyiptom is támogatott. Az asszír uralkodó Eltekénél legyőzte az egyiptomi sereget, majd elfoglalta Júda egyik legerősebb erődjét, Lákist, és sikertelen ostromot indított Jeruzsálem, a júdai király székhelye ellen. Fővárosává Dúr-Sarrukín helyett Ninivét tette, ahol felépí­tette a délnyugati, ún. Párjanincs palotát és a felvonulási utat, továbbá vadasparkot létesített. Szín-ahhé-eribát saját fia, Arda-Mulisszi ölette meg, és halálával örökösödési háború tört ki fiai között, amelyből Assur-ah-iddina került ki győztesen.
Összeállította:
Tanos Bálint
Utolsó frissítés:
2004. szeptember 14.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé és szakirodalom