ókori enciklopédiák – eredetileg a görög enkükliosz paideia (latin encyclopaedia) »teljes körű képzés« eszményéhez kapcsolódtak, melynek feladata a szakoktatást megelőző, általános műveltség kialakítása volt. Így használja a kifejezést Quintilianus és id. Plinius (1. sz.), kinek Természetrajza a műfaj első ránk maradt klasszikusa, de ilyen – közismereteket adó – értelemben tekinthető enciklopédiának Varro elveszett főműve, Az emberi és isteni világ régiségei is (Kr. e. 1. sz.). Ismert ugyanakkor az ókorban a szó tágabb értelme is, mely a »tudományok valamennyi ágának« (Vitruvius) vagy egy-egy részének összefoglalására utal. Noha a görögök nem írtak enciklopédiákat, az arisztotelészi iskola saját kutatásai mellett gyűjtötte és kivonatolta a korábbi szerzők műveit is (doxográfia). A tárgyterületek összefüggését adó logikai rendszer eszméje sztoikus eredetű. Az enciklopédia mint irodalmi műfaj elsősorban a rómaiakra jellemző, akik zárt egészként kívánták átvenni a görög ismeretanyagot. Varro szintén elveszett, Disciplinae (Ismeretek) c. műve egyebek mellett részletesen tárgyalta a »szabad művészeteket«, melynek rendje a késő-ókori és középkori enciklopédiákban meghatározó. Őt követve hagyományozódik a középkorra az ókori ismeretanyag Martianus Capella 5. sz.-i, prózával kevert versében (Filológia és Mercurius házassága) és Cassiodorus Institutiones (Az egyházi és világi tudományok rendszere) c. 6. sz.-i művében.