arisztotelészi iskolai iratokArisztotelész és tanítványai által, Arisztotelész vándorévei alatt, majd később az athéni Peripatoszban folytatott összehangolt kutatómunka eredményeképpen létrehozott, a korabeli tudás egészét összegyűjtő és feldolgozó írások. Az iskolai iratokat az arisztotelészi korpusz antik rendszerezői két fő típusra osztották: a hüpomnématikus iratokra, azaz feljegyzésekre, és a szintagmatikus, azaz az egyes tudományokat rendszeresen kifejtő írásokra. A hüpomnématikus iratok adatgyűjteményei a természeti jelenségeket, a görög történelem megannyi oldalát, és a tudományok és a filozófia történetét fogták át. Míg a többi tárgy esetében az adatgyűjtés a szisztematikus tárgyalás céljait is szolgálta, a korban már önálló iskolai képzéssel rendelkező matematikai tudományok esetében a hüpomnématikus iratok nem a rendszeres tárgyalásához szükséges adat- ill. ismerettömeget tartalmazták, hanem a tudományok fejlődési útját követték végig, a kezdetektől a kortárs állapotokig. Az arisztotelészi iskolai iratok programjával Arisztotelész Platón nevelési programjára válaszol: szemben az Állam VII. könyvében az ideális állam vezetői számára előírt, a matematikai tudományokból kiinduló és a dialektikában kiteljesedő egységes tanmenettel, az iskolai iratokban megtestesülő aporétikus módszer a filozófiai megismerést a legkülönbözőbb empirikus ismeretek és nyelvhasználati konvenciók teljeskörű feldolgozása során felmerülő nehézségek – az aporiák – feltárására és a róluk szóló teoretikus számadásra alapozza.
Összeállította:
Bodnár István
Utolsó frissítés:
2003. október 27.
© 2003 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé