Kertész Imre – sz. 1929. nov. 9., magyar író. Munkásságát a holokauszt irodalmi megörökítésének szentelte. Leghíresebb könyve, a Sorstalanság (1975) egy tizenöt éves budapesti fiú koncentrációs táborba hurcoltatásának története. A nevelődési regény hagyományához kapcsolódik, s azt magasz­tosságot nem ismerő, fanyarul ironikus hangvételével újítja meg. Az ese­mények egykori s utólagos megítélése közötti feszültség érzékeltetésével a történelmi trauma megértésének korlátaira emlékeztet. A nyomkereső (1977) és A kudarc (1988) című regényeiben az emlékezés kötelességével és nehéz­ségeivel, a Gonosz ábrázolhatatlanságával néz szembe. A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990), valamint a Felszámolás (2003) a holokauszt okozta szenvedéstörténet továbbéléséről szól. Kertész esszéiben (A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt, 1998; A száműzött nyelv, 2001) arra keresi a választ, hogyan tehetné tanulsággá mindazt, amit megtapasztalt, hogyan változtathatná sorssá és értékké a túlélés esetlegességét: »az európai civilizáció [...] létkérdése lesz, hogy ez a trauma a kultúra vagy a neurózis, az alkotás vagy a rombolás formájában él tovább az európai társadalmakban.« Kertész Imre 2002-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.