Adolf Hitler – nemzetiszocialista politikus, 1933 és 1945 között Né­metország diktátora. 1889-ben született a felső-ausztriai Braunauban. Ké­sőbb Linzben, majd Bécsben élt, ahol autodidaktaként rajzolással és festé­szettel foglalkozott. Gondolkodását zsidóellenesség és a németség fel­sőbb­rendűségébe vetett hit jellemezte. 1913-ban Münchenbe költözött. Az I. világháborúban különböző frontokon harcolt. 1919-ben csatlakozott egy mün­cheni szélsőjobboldali párthoz, amelynek 1921-ben elnöke lett (Nem­ze­ti­szo­cialista Német Munkáspárt). 1923-ban letartóztatták; a börtönben írta a nem­zetiszocializmus bibliájának számító Mein Kampf (Harcom) című munkáját. Az 1932-es választásokon a lakosság 38%-a a nem­ze­ti­szocialistákat tá­mo­gat­ta. Ennek alapján 1933. januárjában Hitler alakított kormányt. A következő években Hitler felszámolta a parlamentarizmust, s »Führerként és birodalmi kancellárként« minden hatalmat a maga, illetve pártja kezében össz­pon­tosított. Külpolitikai szempontból előbb a Németországon kívüli német nyel­vű területek (Ausztria, Szudétaföld, stb.) megszerzésére, majd kontinentális hegemóniára törekedett. Ez vezetett a II. világháborúhoz, amely 1939-ben kezdődött és 1945-ig tartott. A német expanzió útjában álló államok mellett Hitler harcot hirdetett a zsidók ellen is, akik közül a koncentrációs tá­bo­rokban mintegy 6 millió pusztult el. 1945. április 30-án a körülzárt Berlinben Hitler öngyilkosságot követett el.
Összeállította:
Romsics Ignác
Utolsó frissítés:
2004. június 13.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé