II. világháború – A világ számos országa közötti és a föld gyakorlatilag minden részére kiterjedő 1939 és 1945 közötti fegyveres konfliktus, amelyet a világ fontos stratégiai pontjainak és gazdasági erőforrásainak a meg­szer­zéséért, illetve ellenőrzéséért vívtak. 1939. szeptember 1-én kezdődött a Len­gyelország elleni német támadással, amelyhez a hónap közepén a Szovjetunió is csatlakozott. 1940-ben a háború Észak-, Nyugat- és Dél-Európára, valamint Afrikára is kiterjedt. Addigi szövetségesével szem­be­for­dulva 1941. jún. 22-én Németország a Szov­jetuniót is megtámadta, Japán pedig 1941. dec. 7-én az Egyesült Államok egyik csendes óceáni támaszpontja (Pearl Harbor) ellen intézett támadást. 1942 második és 1943 első felében a szövetséges hatalmak (USA, Anglia, Szovjetunió, Kína) a csendes-óceáni, a keleti és az észak-afrikai hadszíntéren egyaránt fölénybe kerültek a ten­gelyhatalmakkal szemben. Olaszország 1943. szeptemberében, Né­met­or­szág 1945. május 8-án, Japán pedig 1945. augusztus 14-én adta meg magát. A hat évig tartó háború, amely a nemcsak a frontokon zajlott, hanem a hadi­technika fejlődése következtében a hátországokban is súlyos pusztításokat okozott, együttesen több mint 50 millió ember életét követelte.
Összeállította:
Romsics Ignác
Utolsó frissítés:
2004. június 13.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé