Pauler Ákos – sz. 1876 (Budapest), h. 1933 (Budapest), a huszadik század elejének legjelentősebb magyar filozófusa. Komoly hagyományokra visszate­kintő tudós-politikus család leszármazottjaként budapesti doktorátust köve­tően két esztendőt lipcsei és párizsi tanulmányúton tölt, majd rövid pozsonyi és kolozsvári kitérő után a budapesti egyetem rendes professzora, akadémi­kus, a Filozófiai Társaság elnöke lesz: a két háború közti hivatalos-intézmé­nyes filozófiai tudományosság leginkább pozicionált alakjává válik. Munkás­sága a kontinentális filozófia korszakbeli átalakulásait követi: a metafizikai velleitásokat fölmutató, rövid kezdeti szakasz után a pozitivizmustól a pozi­tivizmus és a kantianizmus egyeztetésének kísérletén, majd a kantianizmu­son keresztül a logikai platonizmusig ível, hogy azután a teista metafizikához érkezzék meg. Egyfajta »radikalizált platonizmusként« jellemezhető, reprezen­tatív bölcselete az »osztrák filozófia« – Bolzanótól Brentanón át Husserlig húzódó – hagyományában helyezhető el: a filozófia valamennyi diszciplínájá­nak legfölsőbb szempontjait kijelölő objektív tiszta logikája a relativizmus veszélyét hordozó szubjektivizmustól és antropologizmustól megszabadított bölcselet.