Lukács György – A magyar filozófia történetének legnagyobb, az egyetemes filozófiatörténetben is szerepet játszó alakja, sz. 1885 (Budapest), h. 1971 (uo.). Zsidó eredetű nagypolgári családjában és a budapesti evangélikus gimnáziumban kiváló nevelést kapott. A kolozsvári egyetemen jogot tanult, majd a budapesti egyetemen 1909-ben bölcsészdoktor lett, közben 1907-ben áttért az evangélikus vallásra. A fiatal Lukács kezdetben a Nyugat és a Husza­dik Század köréhez csatlakozik, de különbözik tőlük radikálisan antipoziti­vista szemléletmódjával. Ennek szellemében szerkeszti Fülep Lajossal együtt a rövid életű A Szellem című folyóiratot. A lapnak éppúgy nincs sikere, mint könyveinek, ezért Lukács a tízes években Ernst Bloch-hal együtt Heidelberg­ben dolgozik, Max Weber körében. Ám 1917 végén hazatér, s a világháború által radikalizált messianizmusának hatására 1918-ban csatlakozik a kom­munista mozgalomhoz. A marxista Lukács a Tanácsköztársaságban közokta­tási népbiztos, a bukás után Bécsben, majd Berlinben, végül Moszkvában él emigrációban. Itt mint gyanúsat egy időre letartóztatják, de 1945-ben haza­térhet. Itthon egyetemi tanár, akadémikus, a szellemi élet egyik vezetője. Nagy Imre kormányában 1956-ban miniszter, ezután internálják, majd mint­egy 10 éven át mint »revizionistát« hevesen bírálják, végül azonban egyre inkább elfogadják a nézeteit.