fiatal Lukács – Bár A modern dráma fejlődésének története című műve első változatával (1908) pályadíjat nyert, a könyvvel (1911) nem aratott sikert, mert ugyan sok tekintetben csatlakozott az irodalom szociológiai szemléle­téhez, végső soron mégis utópikus kicsengésű volt, korát »nagy dráma felé« tartónak látva. Magyarul 1910-ben megjelentetett, A lélek és a formák című esszékötetének sem volt itthon sikere; a mű annál inkább hatott a bővített német kiadásban (1911), Thomas Mann elismerését is kiváltva. A kötet esszéi Kierkegaard nyomán azt a kérdést járják körül, hogy lehetséges-e az élet »megformálása«, s a korábbi írások erre inkább nemmel, a későbbiek viszont inkább igennel felelnek: a »tragikus« és a »misztikus« típusának be­mutatásával. (Többek szerint ez hatást gyakorolt a modern egzisztencia­lizmus kialakulására.) A világháború időszakában írta meg előbb folyóiratban (1916), később könyv alakban (1920) is megjelentetett A regény elmélete című nagyszabású történelemfilozófiai esszéjét, melyet sokan a szellemtörténeti irány alapművének tartanak. Az írás az eposz (antikvitás) és a regény (moder­nitás) korszakát állítja szembe egymással, ez utóbbit a fichtei »kiteljesedett bűnösség« korának látva, s végkicsengésében egy új »zárt kultúra« Doszto­jevszkij műveiben prófétikusan megelőlegezett korát várva. Ezek a gondola­tai, valamint Heidelbergben kidolgozott nagyszabású Esztétikájának töredé­kessége eltávolítják Weber körétől, viszont idehaza lelkes hívekre talál az utópikus-messianisztikus beállítottságú, Balázs Béla által szervezett Vasár­napi Körben, amelyből olyan kiválóságok pályája indult el, mint Mannheim Károly vagy Hauser Arnold.