hálapénz – Az orvosi hálapénz, görög-latin keverékszóval a paraszolvencia, a volt keleti blokk országaiban az egészségügyi ellátó rendszer jellemző betegsége. Magyarországon a múlt század ötvenes éveiben terjedt el, amikor a hatóságok hallgatólagosan tudomásul vették, hogy az egészségügyben dolgozók a paraszolvenciával egészítsék ki nyomorúságos fizetésüket. Mivel a jövedelmi viszonyok nem sokat változtak, a hálapénz szervesen és szívósan beépült az egészségügy finanszírozásába. Egyes becslések szerint 2003-ban 40 milliárd forint adózatlan jövedelem került az orvosok kisebb, privilegizált részének (nőgyógyászok, sebészek stb.) zsebébe. A rendszerváltás óta az egész­ségügy a költséges reformok hiányában válságba került. Állandósult a pénzszűke, a munkaerő-elvándorlás, hiánygazdálkodás. Gondok származtak a privatizációból, de annak hiányából is. Ebben a helyzetben az uni­ós csat­la­ko­zás közeledtével ismételt fellángolt a hálapénz-vita. Polt Péter legfőbb ügyész a probléma jogi szabályozásának érdekében állásfoglalást adott ki. A do­ku­men­tum szerint az orvosok ellen akkor lehet gazdasági vesztegetés gya­nú­já­val büntetőeljárást indítani, ha bebizonyítható, hogy előre kérték a hála­pénzt, és/vagy igazolható, hogy anyagi ellenszolgáltatás reményében szegték meg kötelességüket. A valódi megoldás, azaz az egészségügyi reformok kö­vet­ke­zetes végrehajtása – benne az orvosi fizetések rendezése – még várat magára.
Összeállította:
Nemes János
Utolsó frissítés:
2004. február 6.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé