recepció és kreativitás – Az MTA Filozófiai Kutatóintézete több éves multidiszciplináris kutatómunkát végzett ezen a címen, amelynek eredmé­nyeit hét tanulmánykötetből álló sorozatban tette közzé. Fő tézisként a ma­gyar kultúra föltételezett kreativitását éppen a receptivitás sajátosságaival magyarázta. A kutatás a titokzatosnak látszó kreativitást (Csikszentmihályi Mihályhoz és Dean Keith Simontonhoz hasonlóan) szociokulturális jelenség­nek fogta fel. Kimutatta, hogy Magyarországon a kreativitás lehetőségét két­száz évre visszamenően meghatározták az európai eszmék közvetítését, befo­gadását, azaz recepcióját biztosító intézmények egyfelől, az itt létrejött alko­tások, gondolatok megrostálását, értékelését, a hazai és az európai kultú­rába történő betagozódását segítő intézmények másfelől. A recepció lehető­ségét tehát a mindenkori intellektuális intézményrendszer sajátosságaira vezette vissza. A kreativitást meghatározza a recepció a gondolatok létre­jöttének oldalán, feltételezve, hogy az alkotáshoz előzetes ismeretekre van szükség, illetve elfogadtatásának oldalán is, feltételezve, hogy csak a közölt és a közönségből valamilyen reakciót kiváltó művek tekinthetők igazi alko­tásnak.
Összeállította:
Palló Gábor
Utolsó frissítés:
2005. június 7.
© 2003–2005 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé