Oláh György – sz. 1927, vegyész, 1994-ben kapta meg a kémiai Nobel-díjat. A Budapesti Műszaki Egyetemen Zemplén Géza tanítványa, majd munkatársa volt, az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese, a kémiai tudományok doktora. 1956-ban hagyta el Magyarországot. Előbb Kanadában dolgozott, később az Egyesült Államokban, Clevelandben, illetve Dél-Kalifor­niában tevékenykedett. Munkásságának középpontjában a szerves kémia egyik alapvető reakciója állt (Friedel–Crafts reakció), amelyet különlegesen erős, a száz százalékos kénsavnál sok nagyságrenddel erősebb savak (szuper­savak) közegében vezetett. Ilyen körülmények között egészen új kémia épít­hető föl. Ki tudta mutatni a négynél több vegyértékű szénatomok, a karboka­tionok létezését, ezzel a szerves kémia legfontosabb alapelvét tágította ki. Meghatározta a magasabb vegyértékű szénatomokat tartalmazó új vegyület­csoport számos kémiai tulajdonságát. Módszereit széles körben használták fel a szénhidrogének kutatásában, az energiaellátás szempontjából alapvető anyagok területén. Jelenleg új, környezetkímélő tüzelőanyag-cella kialakítá­sán munkálkodik, amely metilalkoholt éget el különleges katalizátor segít­ségével.
Összeállította:
Palló Gábor
Utolsó frissítés:
2005. május 27.
© 2003–2005 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé