»népi mozgalom« – a két világháború közötti és a II. világháború utáni ma­gyar szellemi élet egyik legfontosabb új áramlata. Ösztönzéseit Ady Endrétől, Szabó Dezsőtől, Móricz Zsigmondtól és Kodály Zoltántól kapta. Előzményei közé tartozik a felvidéki fiatalok csoportja (Sarló) és néhány ha­zai ifjúsági szervezet (Bartha Miklós Társaság, Szegedi Fiatalok). Képviselői olyan írók és szociográfusok voltak, akik elsődleges feladatuknak a sze­gény­parasztság nyo­mo­rú­ságos helyzetének a bemutatását és ennek révén egy radikális föld­reform kikövetelését tartották. Balszárnya (Veres Péter, Illyés Gyula, Erdei Ferenc) a szocializmus, jobbszárnya (Erdélyi József, Sinka Ist­ván, Matolcsy Mátyás) a fasizmus vonzáskörébe került. A »harmadik utas« Németh László, valamint a liberális-demokrata Kovács Imre és Bibó István a centrumhoz tar­tozott. Folyóiratuk előbb a Válasz (1934–1938), majd a Kelet Népe (1939–1942) volt. Ők írták a Magyarország felfedezése című sorozat híres szociográfiáit (Sza­bó Zoltán: Cifra nyomorúság, Féja Géza: Viharsarok, Kodolányi János: Süllye­dő világ, stb.) is. A II. világháború után részben börtönbe, részben a ha­ta­lomba kerültek. A Kádár-korszakban első gene­rá­ciójuk legjelesebbjei nem­zeti klasszikusokká váltak, akiknek az alkotásait életmű-sorozatokban adták ki. A második és a harmadik generációból kitűnt Nagy László, Csoóri Sándor és az erdélyi Sütő András. 1968-ban újra­indították a Magyarország fel­fedezése című sorozatot, majd a régi paraszti világ eltűnésével figyelmük egyre inkább a magyar kisebbségek, ill. a különböző társadalmi devianciák fe­lé fordult. 1987-ben ők kezdeményezték a Magyar Demokrata Fórum megala­kítását.