kódexek kora – A magyar nyelv történetének kései ómagyar korszakát a kódexek korának is nevezik, mivel ekkortól (azaz a XIV. század utolsó harmada és a XVI. század első negyede közötti időszakból) maradtak fenn az első magyar nyelvű kézírásos könyvek, az ún. kódexek. A mintegy félszáz kötet sorában a legkorábbi a Jókai-kódex, amelynek eltűnt eredetije 1372 után, megőrződött másolati példánya pedig 1448 körül keletkezett. A kódexek többsége a ferencesek és a domonkosok tevékenységéhez kötődik, akik fon­tos feladatuknak tekintették a hívek lelki gondozását, s ez az anyanyelvűség igényét vonta maga után. Van még pálos, premontrei és karthauzi munka is, többek eredete pedig vitatott vagy ismeretlen. Az egységes tartalmú kódexe­ket tekintve a kor jellegzetes műfajai közé tartozik az imádságoskönyv, a bib­liafordítás, az elmélkedésgyűjtemény, a szerzetesi szabályzat, a legendárium. Ez utóbbiak közül való a ma legszélesebb körben ismert kódex, az Árpád-házi Szent Margitról szóló Margit-legenda (1510). A vegyes tartalmú kódexekben változatos műfajú szövegek kerülhettek egymás mellé, olykor világi alkotások is olvashatók a lapokon. A művek általában latinból való fordítások, amelyek – a regulákat tartalmazó Birk-kódextöredék (1474) kivételével – másolatban maradtak fenn.