Buddha – jelentése »felébredett«, azaz megvilágosodott. A buddhizmus ala­pítója, a Sákják nemzetségéből származó Gautama Sziddhártha Sákjamuni Észak-India egyik kis fejedelemségében, Lumbiní városában született Kr. e. 560 (más hagyományok, ill. számítások szerint Kr. e. 460 vagy 485) körül. A legenda szerint a 29 éves herceget, akinek anyja belehalt a szülésbe, s akit apja a külvilágtól elzárva neveltetett, egy kikocsizás alkalmával megrázó élmény érte: egy beteget, egy aggastyánt és egy halottat látott meg, ami rádöbbentette az élet hiábavalóságára, és hogy a lét puszta szenvedés. Ezért elhagyta családját és otthonát, s a nincstelen vándoraszkéták útjára lépett. Vándorlásai alatt szinte minden spirituális módszert kipróbált, így a szél­sőséges önsanyargatást is, s több évet töltött különféle mesterek tanítvá­nyaként. Végül magányosan folytatta elmélkedéseit, s így érte el a megvilágo­sodást 35 éves korában Bódhgajában egy fa alatt, és vált buddhává. Első tanítványaival hozta létre az első buddhista szerzetesi közösséget (szanghát). Nyolcvanévesen halt meg, azaz érte el a »végső nirvánát«. A buddhizmus mindhárom ágában, de főként a mahajánában és a vadzsrajánában a történeti Buddha mellett számos más, istenként tisztelt mitikus buddha-alak isme­retes. E felfogás szerint Sákjamuni csupán egy az időtlen idők óta újra és újra megjelenő számtalan buddha közül. A buddha-alakok egy része medi­tációs szimbólum is, a különféle lételemekhez és tudatállapotokhoz rendelt, illetve azokban meglévő-kibomló megvilágosodás-princípium antropomorf jel­képei.