piacgazdaság – A piacgazdaság kapitalista gazdaság: a magántulajdonosi jogokat intézményesítésével a gazdasági tevékenységeket a piac koordinálja. Ez azt jelenti, hogy a keresleti és kínálati arányokat nem egy gazdaságon kí­vüli etikai elv, bürokratikus szabály, családi előírás, közösségi tradíció, ha­nem a piaci tranzakciókba lépő, egymással horizontális, tehát nem alá- és fölérendeltségi viszonyban álló szereplők önkéntes megegyezése alakítja ki. A piac az önkéntes tranzakciók sokaságát az árrendszer segítségével szervezi rendbe. Az ár a piaci cserearányok pénzbeni kifejezése. Az árrendszer műkö­dése a pénzhasználat elterjedéséhez kötött. A piac tehermentesíti az egyé­neket a társadalmi erőforrás-allokációhoz kötődő hatalmas információtömeg feldolgozása alól: az árrendszer lehetővé teszi a szétszórt információk de­centralizált hasznosítását. Az egyes piaci szereplőknek ismerniük kell a sa­ját input és output áraikkal kapcsolatos információkat, de nem kell tudniuk azt, milyen szerteágazó gazdasági folyamatok következtében alakulnak ki az e folyamatokat aggregáló árak. Az árrendszer által szabályozott rend ezért spontán rend, nem a piaci szereplők tudatos tervező tevékenységének ter­méke. Az egyének közti tranzakciók kockázatát a bizalom csökkentheti, amit hagyományosan a személyes kapcsolatokon nyugvó társadalmi normák hoz­tak létre. A piaci koordináció újítása az, hogy a pénz használatán keresztül a bizalom személytelen formáját teremti meg, ezzel képes a személyes kapcso­latok határain túlra kiterjeszteni és ily módon megsokszorozni a piaci tranz­akciókat, illetve ezen keresztül a piaci koordinációra támaszkodó társadal­mak gazdagságát. A piaci koordináció hatékonysági előnye más koordinációs mechanizmusokkal szemben nagyrészt ezen alapul; a piac lehetővé teszi a gazdagság minden korláton túllépő növelését. Ezért cserében a társadalom azt az árat fizeti, hogy lemond a gazdasági tevékenységek közösségi koordi­nálásáról, s átengedi azt egy személytelen, a piaci szereplők által nem uralt mechanizmusnak.