államhatár – olyan képzeletbeli vonal, amely elválasztja az államok területét egymástól és kijelöli felségterületük határát. Az államhatárok sokszor változtak a történelem folyamán és gyakran képezték konfliktusok, háborúk forrását. Az államhatárok kijelölésénél többféle elv érvényesülhet. A természetes határok valamilyen jól definiálható természetföldrajzi vonalhoz (pl. tengerpart, folyó, hegygerinc) igazodnak, s rendszerint hosszú történelmi múltra tekintenek vissza. A mesterséges határokat művi úton, természeti határvonalakhoz nem igazodva jelölik ki (pl. hosszúsági vagy szélességi körök mentén, fegyverszüneti vonalak mentén), s viszonylag újabb keletűek. Végül érvényesülhet a nemzetiségi elv is, amikor egy nemzetség által megszállt területen állam szerveződik, s ennek határai egybeesnek az adott etnikum szállásterületével. Az államhatár többféle funkcióval bír. Jogi funkció: idáig terjednek az állam törvényei, az államhatalom befolyása. Elválasztó funkció: a határ szűrőként is működik, mert átlépése csak meghatározott pontokban (az ún. határátkelőhelyeken) és külön erre a célra szolgáló okmányokkal lehetséges. Összekötő funkció: határok mentén érintkeznek az államok szárazföldi területei, rajtuk keresztül sokszínű gazdasági, kulturális kapcsolatok épülnek ki. A határok elválasztó szerepe a globalizáció és a nemzetközi integrációk növekvő befolyása révén csökkenőben van.
Összeállította:
Kovács Zoltán
Utolsó frissítés:
2004. március 30.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé