globalizáció – a modern világ népeinek növekvő kapcsolatrendszere és kölcsönös függése. Az áruk, a tőke, az emberek és az információ áramlását a technológiai fejlődés gyorsítja. – A globalizáció következtében egymástól igen távol élő emberek, közösségek is kapcsolatba kerülnek egymással. A gazdaság terén a globalizáció egyik látványos jele, hogy a világ minden nagyvárosában egyforma szupermarketekben kaphatóak egyforma áruk. Megjelentek a globális társadalom csírái is: paradox módon a világszerte terjedő globalizáció-ellenes mozgalom éppen ennek a jelenségnek a megnyilvánulása. Baloldali szervezetek aktivistái, környezetvédők a szolidaritás értékeire hivatkozva mutatnak rá, hogy a szegény országok részesedésének aránya a világon megtermelt javakból folyamatosan csökken, miközben természeti környezetük egyre pusztul. Érvelésükkel számos ponton egybecseng szélsőjobboldali hangadók álláspontja, akik a nemzeti eszme jegyében bírálják a globális monopóliumokat. – A gazdasági folyamatok alapos elemzése azonban azt mutatja, hogy a világnak éppen azok a népei a legszegényebbek, amelyek kimaradtak a globalizáció folyamatából. Közben töretlenül növekedett mindazon államok nemzeti jövedelme, amelyek részt kértek a nemzetközi munkamegosztásból. Minthogy közöttük van a világ két legnépesebb országa, Kína és India, a globalizáció ténylegesen a korábbinál magasabb életszínvonalhoz segítette a világ szegényeinek többségét.
Összeállította:
Barát József
Utolsó frissítés:
2004. április 3.
© 2003–2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé