magnetoszféra – mágneses bolygók, holdak körül kialakuló plazmatar­to­mány, amelyen belül a belső mágneses tér hatása dominál. A magnetoszféra alakja a bolygó körüli plazma és a Napból kiáramló plazma (napszél) köl­csönhatásában alakul ki. A Föld a magjában áramló elektromosan vezető anyag keringése miatt rendelkezik mágnességgel, mágneses tere a rúd­mág­neséhez hasonló dipóltér. Ezt a szimmetrikus mágneses teret torzítja el a Napból érkező részecskeáramlás. A mágneses erővonalak a Nap felőli oldalon benyomódnak, a Nappal ellentétes oldalon pedig messze elnyúlnak. A Nap felőli oldalon kb. 60 000 km magasságig terjed a magnetoszféra, az ellentétes oldalon ennél 20–30-szor nagyobb távolságra nyúlik el. A mágneses erő­vo­nalak együtt forognak a bolygóval. Külső határa a mag­ne­to­pauza, a mag­netoszféra és a bolygóközi mágneses tér közti átmeneti tartomány. A mág­neses sarkoknál bejutó napszél-részecskék a légkör atomjaiba ütközve sarki fényt keltenek. A Föld magnetoszférája a Napból ideáramló anyag egy részét eltéríti, pajzsként véd a Nap káros sugárzásai ellen. A magnetoszférában a zárt erővonalak mentén stabil pályákra befogott részecskék sugárzási öveket hoznak létre. A Föld sugárzási öveit 1959-ben Van Allen fedezte fel műholdas mérések alapján. A külső, az egyenlítő felett a felszíntől 3,5–4,5 földsugár távolságban levő övben nagy energiájú elektronok, a belsőben, 1,6–2,0 föld­sugár távolságban nagyenergiájú protonok vannak. A Naprendszerben a Na­pon kívül a Földnek és a négy óriásbolygónak van számottevő mágneses tere.