Karl Marx – sz. 1818, h. 1883; német filozófus, szociológus, közgazdász, politikai gondolkodó. Filozófiájában először a baloldali hegelianizmus követője, majd miután megismerkedett Feuerbach nézeteivel, megalkotta a materialista dialektikát. Alaptétele, hogy az ember gondolkodását valóságos létviszonyai határozzák meg. Bölcselete középpontjában az ön- és világteremtő ember áll, akinek a valósághoz való viszonyát az egyetemes praxis jellemzi. Az emberi lényeg a történelem során többnyire elidegenedett formában valósult meg, ezért van szükség egy ezt megszüntető társadalom, a kommunizmus megte­remtésére. A kommunizmus lényegében a szabad emberi erőkifejtés birodal­ma, amely öncél. Történelem- és társadalomfilozófiájában alapvető szerepet szánt a gazdasági viszonyok (termelés, elosztás, csere stb.) tanulmányozásá­nak. Politikai filozófiájában központi szerepet játszik a hatalom erőszakos úton, forradalom révén való megragadása, amelynek a munkásosztály uralmá­hoz, proletárdiktatúrához kell vezetnie. Tanait gyakran végletesen leegyszerű­sítették (vulgárökonomizmus, leninizmus stb.). Legközelebbi munkatársa és ba­rátja F. Engels, akivel több munkáját közösen írta. Legfontosabb művei: Gaz­dasági-filozófiai kéziratok (1844), Német ideológia (1845), A tőke (1867). Óriási hatást gyakorolt a 20. század egész történelmére, olyan gondolkodókat befo­lyásolt, mint Bloch, Sartre, Lukács, Adorno, Horkheimer, Marcuse vagy Ha­bermas.