analitikus filozofia – a XX. század első évtizedeiben kibontakozó és mára az angolszász országokban az akadémikus filozófia uralkodó vál­to­za­taként számontartott irányzat, amelyet az a törekvés hívott életre, hogy a logikai és nyelvi analízis a filozófia meghatározó módszerévé váljon. Nap­ja­inkig tartó fejlődése során az analitikus filozófia há­rom, egymással pár­huzamosan is létező alapvető változatban jelentkezett. Az első, az 1950-es évek első feléig domináló változat jegyében az analitikus filozófusok első­sorban Frege, Russell és a korai Wittgenstein nyomdokain haladva a szimbolikus logikára fordították figyelmüket, a logikai elemzés korlátlan filo­ zófiai lehetőségeit hangsúlyozva. Az analitikus filozófia második, az 1970-es évek első feléig uralkodó változatában a néhány korábbi tanítását visszavonó és a nyelv társadalmi szerepét hangsúlyozó kései Wittgenstein hatására az analitikus filozófusok mindinkább eltávolodnak a formalista módszertől, a hétköznapi nyelvhasználat különböző módjainak nyelvi elemzését és e nyelvhasználatban megtestesülő bonyolult fogalmi összefüggések feltárását tekintve a filozófia központi feladatának. Az analitikus filozófia legújabb fejlődési stádiumában pedig a kortárs megismerés- és nyelvpszichológia hatására a nyelvhasználat analíziséről a nyelv által kifejezett, de a nyelvnél alapvetőbb realitásnak tekintett mentális világ elemzésére helyeződik hangsúly. Az újonnan megszülető tudatfilozófiai megközelítések révén az analitikus filozófia napjainkra tematikáját és módszertanát tekintve nyi­tott­abbá válik és közeledést mutat más filozófiai hagyományok felé.