Alexander Bernát – sz. 1850 (Pest), h. 1927 (Budapest), a 19–20. század fordulójának meghatározó magyar filozófusa. A pesti bölcsészkar két sze­meszterét elvégezve, ösztöndíjjal külföldön folytatja tanulmányait: összesen hat évig Bécs, Berlin, Göttingen, Lipcse, Párizs és London egyetemeit láto­gatja. Nyugaton töltött éveinek bölcseleti fejleményei egész életében megha­tározó hatással maradnak rá: a filozófia tudásszintetizáló feladatának poziti­vista meggyőződése és kritikai természetének neokantiánus fölfogása, illetve a filozófiatörténet diszciplináris hegemóniája teljes bölcseleti pályafutását végigkíséri. Filozófiatörténeti, esztétikai és pszichológiai tárgyú műveivel, nagy hatású tanári és élénk szerkesztői tevékenységével, kiterjedt publicisz­tikai és gazdag fordítói munkásságával kiemelkedő szerepet játszik a magyar filozófiai intézményrendszer kiépítésében. Az általa szerkesztett akadémiai kiadványsorozatban, az 1881 és 1919 között huszonkilenc kötetben megjelent Filozófiai Írók Tárában látott napvilágot először – s nem egy esetben máig használatos fordításban – magyar nyelven a filozófiatörténet számos klasszi­kusa Platóntól Schopenhauerig.