Richard Rorty – sz. 1931, New York. Pragmatikus filozófus. Tanulmányait a Chicago-i Egyetemen és a Yale Egyetemen végezte; tanított Princetonban, a Virginia-i Egyetemen és a Stanfordon. Deweyvel és Davidsonnal – Putnam-mel ellentétben – elveti az »igazság« reprezentacionalista és esszencialista elméletét. »Egykoron, amikor többet gondolkodtunk az örökkévalóságon és kevesebbet a jövőn, ... az igazság szolgáiként határoztuk meg magunkat. Az utóbbi időben viszont kevesebbet beszélünk az igazságról és többet az igazmondásról, arról, hogy a hatalmat becsületességre kell szorítani.« A gondolkodó töprengései »értelmetlenek akkor, ha nem vezetnek a közösség vélekedésszövedékének újraszövéséhez«. A régi filozófusokat jobban értjük, mint ők értették magukat, fogalmaikat céljaink érdekében átalakíthatjuk. Heidegger filozófiai tervezete a társadalom számára nem fontosabb, mint »Tóbiás bácsi kísérlete, hogy megépítse Namur erődítményeinek modelljét«. A kortárs angolszász analitikus filozófia dekadens skolaszticizmus, »túlságosan is lelkiismeretes ahhoz, hogy fennmaradhasson«, nyelvezete elszigeteli a társadalomtól. Rorty többek között a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora (1999). Munkái magyarul: Esetlegesség, irónia és szolidaritás (1994), Heideggerről és másokról (1997), Megismerés helyett remény (1998).