A nagyításhoz kattintson a képre!
PISA-vizsgálat – nemzetközi tanulói tudásszintmérő program (Programme for International Student Assessment). A Gazdasági Együttműködési és Fej­lesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Develop­ment, OECD) által kezdeményezett felméréssorozat, amelynek célja a 15–16 éves korosztály feltérképezése abból a szempontból, hogy mennyire képesek tudásukat hasznosítani, új ismereteket befogadni és alkalmazni. A vizsgá­latot három évenként ismétlik meg. 2000-ben 32 ország részvételével az olvasás-szövegértést, 2003-ban már 40 államban a matematikát állították a középpontba, 2006-ban pedig a természettudományok kapnak majd kiemelt figyelmet. A felsoroltakon kívül a tanulók problémamegoldó képességét is mérik. 2004 decemberében a 2003-as eredmények kerültek nyilvánosság elé, és az adatokból többek között az derült ki, hogy Magyarország még hátrébb került az országok rangsorában 2000-hez képest. 2003-ban természettudo­mányokból 17., problémamegoldó képesség tekintetében 20., matematikából és olvasás-szövegértésből 25. helyezést értek el a magyar diákok. Az értéke­lésből kitűnik, hogy a magyar oktatási rendszer a megszerzett tudás alkalma­zása helyett elsősorban a lexikális ismeretek elsajátítására helyezi a hang­súlyt (ezzel magyarázható, hogy korábban sokkal jobb eredményeket értek el tanulóink a tananyag ismeretét ellenőrző vizsgálatokon).
Összeállította:
Varga Anna
Utolsó frissítés:
2004. december 15.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé