levegő genom – A humán genom programmal kapcsolatban hírhedtté vált Craig Venter 2005 márciusában bejelentette, hogy rockville-i kutatóintézete »levegő genom programot« indít, amelynek során azonosítják (szekvenálják) a New York-i levegőben lévő mikroorganizmusok örökítőanyagát. Elképzeléseik szerint naponta szívnak mintákat a város levegőjéből, szűréssel elkülönítik a mikroorganizmusokat is tartalmazó részecskéket, majd a DNS-sokszorozás módszerével megpróbálják azonosítani azokat az örökítőanyag-szakaszokat, amelyek az egyes mikroszkopikus gombákhoz, baktériumokhoz vagy vírusok­hoz tartozhatnak. Venterék máris elhelyeztek New Yorkban két darab rejtett, egy méter nagyságú szűrőt, amelyek egyenként naponta 1400 köbméter leve­gőt képesek összegyűjteni. Szerintük így elkészíthető a város levegőjének »genetikai ujjlenyomata«, és ez nemcsak új, eddig ismeretlen organizmusok felfedezésére ad lehetőséget (hiszen a levegőben élő mikroszkopikus világnak mindössze 1 százaléka ismert), hanem arra is, hogy az »ujjlenyomat« megvál­tozásából azonosítsanak például egy bioterrorista akciót. Mint Venter legtöbb megmozdulása, a levegőszekvenálási program bejelentése is óriási vitákat váltott ki. Egyesek őrültségnek, mások remek ötletnek tartják. Ugyanakkor Venterék már működő hatalmas projektjében, amelyben a Sargasso-tenger szekvenálása folyik, eddig 1,2 millió új gént fedeztek fel.
Összeállította:
Gimes Júlia
Utolsó frissítés:
2005. március 21.
© 2005 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé