genomika – A genom az élőlényekben, illetve azok egyetlen sejtjében található öröklési anyag (azaz DNS) teljes állománya. A genomika tudománya akkor született (1995), amikor meghatározták az első sejtes élőlény (a Haemophilus influenzae nevű baktérium) teljes DNS-szerkezetét (nukleotidsorrendjét). Szemben a genetikával, amely egyes tulajdonságok öröklésével, egyes gének szerkezetével és működésével foglalkozik, a genomika tárgya az élőlény génjeinek, illetve DNS-ének összessége (a két fogalom nem azonos, a DNS jelentős része nem gén, azaz nem határoz meg valamilyen tulajdonságot). A genomika tehát vizsgálja az egyes genomok szerkezetét, a gének eloszlását, számát, méretét, a génnek nem tekinthető DNS-szakaszok (ezeket olykor – helytelenül – »szemét DNS«-nek nevezik) szerkezetét, elhelyezkedését és biológiai szerepét, illetve összehasonlítja a különböző genomokat egymással. Míg a genetika ismert funkciók (tulajdonságok) meghatározóit kereste, a genomika, éppen ellenkezőleg, előbb ismeri meg a DNS-szerkezetet és annak ismeretében keresi meg az egyes DNS-szakaszok funkcióit (ezt nevezik funkcionális genomikának). Az összehasonlító genomika teljesen új alapokra helyezte az evolúció kutatását.
Összeállította:
Venetianer Pál
Utolsó frissítés:
2003. október 31.
© 2003. MTA
     
  Kapcsok a világháló felé