új autó vásárlása – Új autó vásárlása során feltétlenül érdemes felmérni a kereskedések akcióit: ma már ugyanis nem ritka, hogy egy-egy vevő­csalogató kampány során kétmilliós autónál is csaknem félmillió forint extrafelszerelést kínálnak. A vásárlás előtt nem árt alkudozni: a márka­ke­res­kedők többsége ugyanis, ha nem is árengedményt, de például extra­fel­sze­relést – téli abroncsokat, csomagtartót, riasztót – adhat ajándékba. A vá­sárlás előtt tájékozódni kell az ár mellett arról is, hogy mennyibe kerül majd az autó biztosítása, szervizelése – egy-két gyártmánynál kellemetlen meg­lepe­tések érhetik a vevőt. A vásárlásnál, főként, ha hitelre is szüksége van a vevőnek, javasolt írásban kérni a várható összes költséget: sokszor ugyanis »elfelejtik« tájékoztatni a vevőt a kölcsön miatti kezelési költségről vagy éppen a forgalomba-helyezéssel járó csaknem százezer forintos kiadásról. Kérjük írásban azt is, hogy a megrendelt autót pontosan mikor fogják ki­szál­lítani: több autókereskedő néhány hetet ígér, de formaságokra hivatkozva két-három hónapot ír a szerződésbe, így pedig késés esetén nincs lehetőség reklamációra. Amikor megérkezik az autó – bár bizalmatlanságra vall – érdemes rögtön egy másik kereskedésben ellenőriztetni: előfordul ugyanis, hogy a vadonatúj kocsinak már javított valamelyik alkatrésze, újrafényezett egyik karosszériaeleme.
Összeállította:
Boda András
Utolsó frissítés:
2004. január 18.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé