kisebbségi önkormányzatok – A Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek jogai közül kiemelkedő fontosságú, hogy érdekeik védelmére és képviseletére helyi és országos önkormányzatokat alakíthatnak. Azok a tör­vényhozói szándék szerint a kisebbségi közösségek önigazgatásának szervei, a kisebbségi jogok érvényesítésének intézményi garanciái. A választójog általánossága miatt azonban nem biztosított, hogy a képviselők ténylegesen attól a közösségtől kapják megbízatásukat, melynek képviseletére vállalkoz­nak. A jogi szabályozás hiányosságai következtében olyan személyek is ki­sebbségi önkormányzati mandátumot szerezhetnek, akiket az érintett közös­ség nem sorol tagjai közé. A 2002-es választások után az is megesett, hogy olyan településeken is kisebbségi önkormányzat alakult, ahol nem élnek az állítólagosan képviselni kívánt kisebbségek. Új jelenség az is, hogy egyes településeken a többségi közösség kiszavazta az önkormányzatból a tényle­ges kisebbségi jelölteket. Ezek után felvetődött a javaslat, hogy a kisebbségi önkormányzati választásokon kizárólag a településenként és kisebbségen­ként vezetett külön névjegyzékben szereplő választói kör vehessen részt. A regisztráció ötlete azonban sokakban fájdalmas történelmi emlékeket ébreszt.
Összeállította:
Vándor András
Utolsó frissítés:
2004. január 16.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé