ingatlanhitel – közép- vagy hosszúlejáratú kölcsön, amelynek fedezetéül vagy a megvásárolandó ingatlan, vagy az adós más vagyontárgyai szolgálnak. Magyarországon 2000 óta – módosuló feltételekkel – állami támogatással lehet igénybe venni új lakás építésére és vásárlására vagy használt ingatlan megvételére és bővítésére hiteleket, amelyek kamatozása kedvezőbb a piaci kölcsönöknél. A feltételek pénzintézetenként eltérőek: az adós által vállalt terhek összességükben általában a kamatból, a kezelési költségből, a hitel­bírálati és -folyósítási díjból tevődnek össze, de a vevőnek fizetnie kell a jel­zálog alá vont ingatlan(ok) értékbecsléséért, a hitelszerződés közokiratba fog­lalásáért is. A kölcsönök lehetnek forint- vagy devizaalapúak, évente vagy öt­éven­te változó kamatozásúak. A devizaalapú hitelek kockázata az árfolyam kilengése. A kamatperiódus megválasztásakor a jövő kamatváltozásainak mér­téke jelent bizonytalanságot. Labilis közgazdasági környezetben mégis célszerűbb minél hosszabb periódust választani, hiszen az éves ka­mat­mó­dosítás kockázata, hogy egyik évről a másikra akár több százalékkal is meg­ugorhat a hitel kamatterhe. (Igaz, csökkenhet is.) További kockázat, hogy a rendeletben rögzített támogatási feltételeken bármikor változtathat a kor­mány, mint ahogy 2003 májusában és decemberében is szigorításokról dön­tött. A megkötött hitelszerződések feltételei azonban visszamenőleg nem változtathatók meg.
Összeállította:
Farkas Zoltán
Utolsó frissítés:
2004. április 17.
© 2004 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé