animizmus – a vallástudomány, ezen belül a vallástörténet, a vallásetno­lógia és az ősvallások kutatásának E. B. Taylor által bevezetett, az anima (lélek, életerő) latin szóból származó alapvető fogalma. Az animizmusról mint ősi vallási formáról megfogalmazott tudományos hipotézis szerint minden vallás kialakulásának előfeltétele és kiindulópontja a testtől független szellem-lélek gondolatának felismerése volt, hiszen ezen alapult a primitív emberi gondolkodásnak az a belátása, amely a világot egy reális, fizikai, testi és egy anyagtalan, spirituális valóságra tagolta. Az animizmus-elmélet tehát a lélek-fogalom megjelenéséhez köti a primitív vallásosságban felbukkanó transzcendenciatapasztalatot, feltételez az emberi gondolkodásban egy ezt megelőző preanimista korszakot, és úgy véli, hogy az ember ősi mágikus cselekvései az animisztikus felismerések közbejöttével vezettek el a legegy­szerűbb vallási képzetek kiformálódásához. A lélek-képzet eredetét vizsgáló kutatók nézete szerint a szellem-lélek feltételezésére vezető emberi tapasz­talatok a primitív gondolkodásban az álom, a halál, a lélegzetvétel jelensé­gének megtapasztalásával és a tükörkép jelenségének felismerésével állhat­tak összefüggésben, és ezek a benyomások szolgáltak kiindulópontul a szel­lemi lények és valóság létezésének feltételezéséhez. Az animizmus mint valláskeletkezési elmélet ma erősen vitatott, az általa leírt lélek-képzetek azonban a világ csaknem valamennyi ősi és mai vallási kultúrájában fel­fedezhetők.