Árpád – a honfoglaló magyar törzsek egyik vezetője. Az Anonymus által 1210 körül lejegyzett hagyomány az ő nevéhez kapcsolja a honfoglalást. Történetileg hiteles források hiányában azonban az eseményekben játszott tényleges szerepe nem ismert. Neve török eredetű, árpa szavunkból származtatható. 845 körül született, apjának Álmosnak a megölése után vette át a vezéri tisztséget. Halála 900 tájára tehető. A magyarok, kazár mintára két fejedelmet választottak: egyikük, a künde, vagy kündü az ún. szakrális fejedelem, a másik pedig a katonai vezető, a gyula. A honfoglalás idején Árpád volt a kündü, ezért lehetséges, hogy annak tényleges »lebonyolításában« semmilyen, vagy csak jelentéktelen szerepet játszott. A korszak katonai akcióiról tudósító nyugati források az ő nevét egyáltalán nem, csak a hadműveleteket valójában irányító Kusál gyuláét említik.
Összeállította:
Lukácsi Béla
Utolsó frissítés:
2003. október 15.
© 2003 MTA
     
  Kapcsok a világháló felé